Magyarország legnagyobb, marketingtrendekkel foglalkozó Kkv-konferenciája

6 mondás 6 csúcsvezetőtől, akik az élvonalba repítették cégüket

2015. december 28. - $Norbert$

Ismerjük őket, név szerint, hírnév szerint. Ők az élő legendák, akiket konyhanyelven egyszerűen csak szuperhősöknek hívunk. Ők azok a vállalkozók, akiknek sikerült, bármennyire is valószínűtlennek tűnik, és túltettek bárki legvadabb álmain is. Hogy csinálták? Mi vitte őket ilyen hamar a siker csúcsára?

Vajon genetikai mutációval, éles-eszűséggel, vagy egy kis szerencsével érték el? Egyikkel sem. Vagy inkább mindegyikkel.

stevejobs.png

Túl a dübörgő vállalkozásokon és a pompás személyiség-márkákon, sok vállalkozónak van igazi mély személyes karaktere.

Ha a vállalkozók erkölcsi világképe beszélni tudna, valószínűleg ezeket mondaná:

1. Ne érdekeljen, hogy mit gondolnak.

„Foglalkozz azzal, amit mások mondanak és akkor örökké a foglyuk leszel.” – mondta Lao Tzu, kínai filozófus. A sikeres vállalkozók tudják, hogy ez igaz. Érzéketlenségnek hangzik, hogy ne foglalkozz azzal, amit mások gondolnak, de a közvélemény finom figyelmen kívül hagyása elengedhetetlen összetevője annak, hogy azzal tudj foglalkozni, ami igazán fontos.

Ha a vállalkozók azzal foglalkoznának, hogy az emberek hogyan látják őt, mit gondolnak, mondanak, írnak és beszélnek róla, nem a példaértékű üzleti sikerek útján haladna.

2. Nagyobbat álmodtam, mint amilyet te valaha mertél.

Mielőtt egy üzletet fel lehetne építeni, meg kell álmodni egy álmot.

Ahogy Howard Tullman (űrutazásba is) befektető írta:

Kedves vállalkozók: Legyen egy álmod, ami még nagyobb álmot csinált.

Amikor megjelent a SpaceX űrutazásra szakosodott magánvállalkozás küldetése, sokan kuncogtak: „ SpaceX... 2002-ben alapították az űrtechnológia forradalmasítása érdekében, melynek végső célja, hogy lehetővé váljon, hogy emberek élhessenek más bolygón is."

Más bolygón élni? Komolyan? De ezekkel a gyermekeket meghazudtoló álmokkal egy vállalkozónak a mai világban rendelkeznie kell.

Tullman, aki egy sor vállalkozás mellett a SpaceX-be is fektetett azt mondta:

A saját álmaim kisebbek, és valószínűtlennek tűntek, amikor először álmodtam róluk, de visszatekintve hálás vagyok, hogy álmodtam, hogy mertem, és hogy megcsináltam őket. Tehát engedd Te is szabadjára a legnagyobb és legőrültebb álmaidat.

3. Címkézd fel az ötleteidet butaságnak, hogy fejlődhess

Te is tudod, hogy néha valami egyszerűen nem működik.

Üzletet építeni a hatalmas forgatagban és folyton mozgásban lévő világban, nem könnyű. Ha úgy döntesz, hogy kidolgozol minden döntést, és elemzel minden mozdulatot, meg fogsz akadni. Néha elengedhetetlen, hogy felcímkézz egy ötletet, egy tervet, egy stratégiát vagy egy döntést, hogy butaság, és továbbléphess rajta.

Steve Jobs mondta egyszer versenytársának, George Bodenheimernek:

„A telefonod a legbutább elcseszett ötlet, amit valaha hallottam.

Jobs soha nem félt kiosztani az embereket. Te magad fogalmazhatsz egy kicsit árnyaltabban a megnyilvánulásaid során, de tisztában kell lenned azzal, hogy miért dolgozol és azzal is, hogy mi az, amiért nem.

4. Megtanítjuk, hogyan.

 A vállalkozók feltalálók. Új utakat alakítanak ki, az új dolgokhoz. A vállalkozás építés egy kaland, amiben meg kell tanulni, hogyan csinálj, alkoss új dolgokat, új vásárlóknak, új modellekkel, új megközelítésekkel, új megoldásokkal, új igényekkel, új résekkel és új piacokkal. A vállalkozók tapasztalatait elöntötték az új dolgok.

Ha szeretnél felépíteni egy vállalkozást, néhány dolgot meg kell tanulnod. Nem az iskolában, hanem miközben csinálod. Meg tudod tanulni, miközben csinálod.

5. "Próbáld újra"

Minden kudarc után próbáld újra. Az egyik legismertebb idézet angol nyelven így hangzik:

„If at first you don't succeed, Try, try, try again.”

Ha első alkalommal nem sikerül, próbáld, próbáld újra. Ezt az idézetet egy tanár, William Hickson népszerűsítette az 1800-as években. Az ő tanácsa van millió vállalkozó szívében és lelkében a vállalkozásépítés, a kudarc-visszautasító magatartás és a siker szériát-folytató hozzáállás során szerte a világban.

A „kudarc kultúra” kihagyhatatlan fogalom, de a szakirodalom szerint jelentése csupán egy ostobaság:

  • „Hibázz gyorsan, hibázz gyakran.” (A mantra)
  • „A Szilícium-völgy szereti a hibákat.” (Inc.)
  • „A kudarc az Új Gazdaság új vallása.” (Marketplace)

Szinte minden sikeres vállalkozó az üzletét az addigi kudarcaira alapozta. Az egyik kudarc után – ahogy kell- itt az idő, hogy megpróbáld újra.

Az üzleti kudarcok aránya megdöbbentő. De ez egy „Próbáld újra” fejezet, ami megmutatja a vállalkozók lendületét:

  • Richard Branson körülbelül 500 vállalkozást indított, amiből csak egy maroknyi lett sikeres.
  • Colonel Sanders nagyjából 1009 alkalommal próbálta meg értékesíteni a titkos sült csirke receptjét, mielőtt egy étterem megvette volna.
  • Tim Westergren, aki Pandora megalapítója több mint 300-szor standolt a saját vállalkozásával a kockázati-tőke befektetőknek.

Látod? Megfizetődik, ha próbálkozol.

6. Soha nem túl késő.

Az elképzelések szerint a tipikus „vállalkozó” egy huszonéves, álmokkal és Szilícium-völgyi irányítószámmal rendelkező személy. De ki mondta, hogy egy vállalkozónak Stanford diplomás fejlesztőnek kell lennie, aki teljesen zöldfülű?

Sok vállalkozó tudja, hogy soha nem késő, hogy kihúzza a földből a sátorcövekeket, hogy elindulhasson a vállalkozói hegyek irányába. 

Rengeteg vállalkozó fogott saját üzlet kiépítésébe, ereje teljében. 

Következtetés: A sikert szomjazó vállalkozók számára a játék soha nem ér véget. Csak egy új játékrész veszi kezdetét.

Készítsd fel a vállalkozásodat a 2016-os év üzleti- és marketing kihívásaira. Nézd meg a programot itt!

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingfesztival.blog.hu/api/trackback/id/tr638206298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.